DDC Készülékek Programozása

A programozási feladat megkezdéséhez két alapvetõ dokumentációnak kell rendelkezésre állni. Az egyik a rendszer gépészeti elvi kapcsolási rajza, a másik az automatikával szemben támasztott követelmények leí­rása. általában az automatizálási feladat kií­rásakor a gépészeti kapcsolási rajz rendelkezésre áll. Szerzõ: Erdélyi Tibor

Ebben a részben egy tetszoleges DDC készülék felprogramozásának alapelveit szeretném ismerteni. Vegyük példaként a következo egyszeru légtechnikai rendszert (továbbiakban L1 rendszer)!

A programozási feladat megkezdéséhez két alapveto dokumentációnak kell rendelkezésre állni. Az egyik a rendszer gépészeti elvi kapcsolási rajza, a másik az automatikával szemben támasztott követelmények leí­rása.
általában az automatizálási feladat kií­rásakor a gépészeti kapcsolási rajz rendelkezésre áll. A gyakorlat azt mutatja, hogy DDC esetén a gépész kollégák már egyre gyakrabban elkészí­tik a kapcsolási rajz alatt látható, a rendszerhez tartozó ki- és bemeneteket tartalmazó táblázatot. Amennyiben ez hiányzik, akkor eloször ezt kell elkészí­teni. Ez rendkí­vül fontos, hiszen a készülék kiválasztásakor az egyik fo szempntont a ki- és bemenetek száma.

Az automatizálási feladat megfogalmazása már többnyire hiányzik a dokumentációkból. Ebben az esetben muszaki egyeztetések során el kell készí­teni ezt is, hiszen egy pontos, részletes kií­rás esetén késobb a programozónak szinte csak a tolmács szerepét kell eljátszani, vagyis az automatika kií­rást valamilyen programnyelvre kell lefordí­tani.

Fontos kérdés, hogy az DDC készüléknek önállóan vagy felügyeleti rendszerhez kapcsolódva kell muködni. 
Röviden összefoglalva, ha ismerjük a renszdszer által meghatározott be- és kimenetek számát, az automatizálási feladatot és a rendszer környezetét, akkor a rendelkezésre álló katalógusból kiválaszthatjuk a feladat megoldására legalkalmasabb DDC készüléket.

Mivel jelen estben a pontos automatika kií­rás hiányzik még, próbáljuk meg összeállí­tani, hogy milyen feladatokat kell majd a DDC készüléknek ellátnia az L1 rendszerben.
1. Az elszí­vó és befúvó ventillátorok idoprogram szerinti muködtetése. Az elszí­vó ventillátor legyen a befúvó ventillátorhoz reteszelve!
2. A zsaluk muködtetése , amely ventillátorokhoz reteszelt legyen!
3. A futési szivattyú idoprogram szerinti muködtetése. A futési szivattú álljon le, ha a futési szelep több, mint 3 percen keresztül zárt állapotban van.
4. A futés szabályozása. A szabályozás az elszí­vott levego hömérsékletére történjen, de 16 °C-nál hidegebb levegot ne fújjon be a helyiségbe! Az elszí­vott levego alapjele legyen külso homérséklet kompenzált, azaz 20 °C külso homérséklet esetén az alapjel legyen 20 °C, 32 °C külso homérséklet esetén az alapjel legyen 26 °C !
5. Fagyvédelem megvalósí­tása. Akkor, ha a futési kalorifer után a homérséklet 5 °C alá csökken, a DDC készülék zárja le a zsalukat, állí­tsa le a ventillátorokat, indí­tsa el a fûtési szivattyút, nyissa ki teljesen a futési szelepet!
Ezután hozzáláthatunk a program elokészí­téséhez. Legeloször definiálni kell a rendszer adatpontjait. Ez aztjelenti, hogy mindegyik ki- és bemenethez kell rendelni egy azonosí­tót, amelynek felépí­tése és hossza eltéro lehet a különbözo gyártók programnyelvei esetén, de mindenki törekszik általában arra, hogy könnyen kitalálható legyen belole az adatponthoz tartozó eszköz.
Vegyük például az 1 sz. légtechnikai rendszer befúvó ventillátorának muködtetését végzo relé kimenetet (DO). Ehhez rendelhetjük az L1.BV.I azonosí­tót, ahol az elso tag a rendszert (L1) azonosí­tja, a második tag lehet maga a gépészeti kapcsolási rajzon taklálható tervjel (BV), a harmadik az adatpont tí­pusát (indí­tás- DO) jelölheti. í­gy L1.BV.H az adott ventillátorhoz elhelyezett t differenciál nyomáskapcsolóhoz tartozó bemenet azonosí­tója lehet.. A teljes L1 rendszerhez tertozó adatpont azonosí­tó listát a következo táblázat tartalmazza:

L1 rendszer adatpontlista

Ezt követoen az automatika rendszer elobb ismertetett leí­rása alapján felvázoljuk a ki- és bemeneti pontok közötti összefüggéseket. Erre szinte mindenki saját módszert dolgozhat ki. Egy lehetséges megoldás a következo:

Az ábra azt sugallja, hogy a különbözo kimenetek beállí­tásához a program gyakran használ azonos funkciójú részeket, eljárásokat. Ezeket a vázlatban téglalap alakú keretekkel szimbolizáltuk és analóg vagy logikai elemi függvényeknek nevezzük. Az elemi függvénykészlet programjait általában a gyártáskor elhelyezik a készülék programtárában és nem szükséges ezeket a felhasználónak újra megí­rni. Ez azt jelenti példánknál maradva, hogy a két kiválasztó függvény esetén az eljárás mindig ugyanaz csak a muveleti paraméterek különböznek. Ezek alapján mondhatjuk, hogy a szabadon programozható DDC készülékek esetén kétféle programról beszélhetünk. Az egyik a gyárilag elhelyezett alapprogram, amely azonos tí­pusú készülék esetén mindig egyforma, a másik a felhasználó által megí­rt program, amely mindig az adott gépészeti környezettol függ. Az utóbbit ezért célszeruen felhasználói vagy alkalmazói programnak nevezzük.

A függvényeket az egyéb adatpontokhoz hasonlóképp definiálhatjuk, azaz azonosí­tókat adunk nekik. Készí­tsuk el most az adatpontlistához hasonlóan a rendszer függvényeinek listáját, amely tartalmazza az egyes függvények tí­pusmegjelölését és a kapcsolódó paramétereket. A kapcsolódó paraméterek lehetnek azonosí­tók valamint közvetlen logikai érték vagy analóg szám.

L1 rendszer függvénylista

A DDC készülékek felhasználói programjainak elkészí­tésére több módszer lis étezik. Ezek közül az egyik amikor a gyártó kifejleszt a készülékéhez egy saját programnyelvet. Ekkor a megfelelo, adott programnyelvhez tartozó formai és tartalmi szabályokat betartva egy egyszeru szövegszerkeszto segí­tségével a azámí­tógépen megí­rhatjuk a programot. Miután ezzel készek vagyunk egy úgynevezett fordí­tóprogram a processzoros egység számára feldolgozható file-készí­t a megí­rt szövegfile-ból.

Szerzõ: Erdélyi Tibor