DDC Készülékek Programozása
A programozási feladat megkezdéséhez két alapvetõ dokumentációnak kell rendelkezésre állni. Az egyik a rendszer gépészeti elvi kapcsolási rajza, a másik az automatikával szemben támasztott követelmények leírása. általában az automatizálási feladat kiírásakor a gépészeti kapcsolási rajz rendelkezésre áll. Szerzõ: Erdélyi Tibor
Ebben a részben egy tetszoleges DDC készülék felprogramozásának alapelveit szeretném ismerteni. Vegyük példaként a következo egyszeru légtechnikai rendszert (továbbiakban L1 rendszer)!
A programozási feladat megkezdéséhez két alapveto dokumentációnak kell rendelkezésre állni. Az egyik a rendszer gépészeti elvi kapcsolási rajza, a másik az automatikával szemben támasztott követelmények leírása.
általában az automatizálási feladat kiírásakor a gépészeti kapcsolási rajz rendelkezésre áll. A gyakorlat azt mutatja, hogy DDC esetén a gépész kollégák már egyre gyakrabban elkészítik a kapcsolási rajz alatt látható, a rendszerhez tartozó ki- és bemeneteket tartalmazó táblázatot. Amennyiben ez hiányzik, akkor eloször ezt kell elkészíteni. Ez rendkívül fontos, hiszen a készülék kiválasztásakor az egyik fo szempntont a ki- és bemenetek száma.
Az automatizálási feladat megfogalmazása már többnyire hiányzik a dokumentációkból. Ebben az esetben muszaki egyeztetések során el kell készíteni ezt is, hiszen egy pontos, részletes kiírás esetén késobb a programozónak szinte csak a tolmács szerepét kell eljátszani, vagyis az automatika kiírást valamilyen programnyelvre kell lefordítani.
Fontos kérdés, hogy az DDC készüléknek önállóan vagy felügyeleti rendszerhez kapcsolódva kell muködni.
Röviden összefoglalva, ha ismerjük a renszdszer által meghatározott be- és kimenetek számát, az automatizálási feladatot és a rendszer környezetét, akkor a rendelkezésre álló katalógusból kiválaszthatjuk a feladat megoldására legalkalmasabb DDC készüléket.
Mivel jelen estben a pontos automatika kiírás hiányzik még, próbáljuk meg összeállítani, hogy milyen feladatokat kell majd a DDC készüléknek ellátnia az L1 rendszerben.
1. Az elszívó és befúvó ventillátorok idoprogram szerinti muködtetése. Az elszívó ventillátor legyen a befúvó ventillátorhoz reteszelve!
2. A zsaluk muködtetése , amely ventillátorokhoz reteszelt legyen!
3. A futési szivattyú idoprogram szerinti muködtetése. A futési szivattú álljon le, ha a futési szelep több, mint 3 percen keresztül zárt állapotban van.
4. A futés szabályozása. A szabályozás az elszívott levego hömérsékletére történjen, de 16 °C-nál hidegebb levegot ne fújjon be a helyiségbe! Az elszívott levego alapjele legyen külso homérséklet kompenzált, azaz 20 °C külso homérséklet esetén az alapjel legyen 20 °C, 32 °C külso homérséklet esetén az alapjel legyen 26 °C !
5. Fagyvédelem megvalósítása. Akkor, ha a futési kalorifer után a homérséklet 5 °C alá csökken, a DDC készülék zárja le a zsalukat, állítsa le a ventillátorokat, indítsa el a fûtési szivattyút, nyissa ki teljesen a futési szelepet!
Ezután hozzáláthatunk a program elokészítéséhez. Legeloször definiálni kell a rendszer adatpontjait. Ez aztjelenti, hogy mindegyik ki- és bemenethez kell rendelni egy azonosítót, amelynek felépítése és hossza eltéro lehet a különbözo gyártók programnyelvei esetén, de mindenki törekszik általában arra, hogy könnyen kitalálható legyen belole az adatponthoz tartozó eszköz.
Vegyük például az 1 sz. légtechnikai rendszer befúvó ventillátorának muködtetését végzo relé kimenetet (DO). Ehhez rendelhetjük az L1.BV.I azonosítót, ahol az elso tag a rendszert (L1) azonosítja, a második tag lehet maga a gépészeti kapcsolási rajzon taklálható tervjel (BV), a harmadik az adatpont típusát (indítás- DO) jelölheti. így L1.BV.H az adott ventillátorhoz elhelyezett t differenciál nyomáskapcsolóhoz tartozó bemenet azonosítója lehet.. A teljes L1 rendszerhez tertozó adatpont azonosító listát a következo táblázat tartalmazza:
L1 rendszer adatpontlista
Ezt követoen az automatika rendszer elobb ismertetett leírása alapján felvázoljuk a ki- és bemeneti pontok közötti összefüggéseket. Erre szinte mindenki saját módszert dolgozhat ki. Egy lehetséges megoldás a következo:
Az ábra azt sugallja, hogy a különbözo kimenetek beállításához a program gyakran használ azonos funkciójú részeket, eljárásokat. Ezeket a vázlatban téglalap alakú keretekkel szimbolizáltuk és analóg vagy logikai elemi függvényeknek nevezzük. Az elemi függvénykészlet programjait általában a gyártáskor elhelyezik a készülék programtárában és nem szükséges ezeket a felhasználónak újra megírni. Ez azt jelenti példánknál maradva, hogy a két kiválasztó függvény esetén az eljárás mindig ugyanaz csak a muveleti paraméterek különböznek. Ezek alapján mondhatjuk, hogy a szabadon programozható DDC készülékek esetén kétféle programról beszélhetünk. Az egyik a gyárilag elhelyezett alapprogram, amely azonos típusú készülék esetén mindig egyforma, a másik a felhasználó által megírt program, amely mindig az adott gépészeti környezettol függ. Az utóbbit ezért célszeruen felhasználói vagy alkalmazói programnak nevezzük.
A függvényeket az egyéb adatpontokhoz hasonlóképp definiálhatjuk, azaz azonosítókat adunk nekik. Készítsuk el most az adatpontlistához hasonlóan a rendszer függvényeinek listáját, amely tartalmazza az egyes függvények típusmegjelölését és a kapcsolódó paramétereket. A kapcsolódó paraméterek lehetnek azonosítók valamint közvetlen logikai érték vagy analóg szám.
L1 rendszer függvénylista
A DDC készülékek felhasználói programjainak elkészítésére több módszer lis étezik. Ezek közül az egyik amikor a gyártó kifejleszt a készülékéhez egy saját programnyelvet. Ekkor a megfelelo, adott programnyelvhez tartozó formai és tartalmi szabályokat betartva egy egyszeru szövegszerkeszto segítségével a azámítógépen megírhatjuk a programot. Miután ezzel készek vagyunk egy úgynevezett fordítóprogram a processzoros egység számára feldolgozható file-készít a megírt szövegfile-ból.
Szerzõ: Erdélyi Tibor